Csehov: Egyfelvonásos komédiák

Aranytíz Kultúrház

Ritkán játszott Csehov-komédiák, az Aranytíz Kultúrház ritkán említett helyszínén, a mostanában ritkábban látható, szabadúszó Bata Évával, aki egykori egyetemi osztálytársával, Rusznák Andrással (Radnóti Színház) merít mélyet az orosz szerző ritkán díjazott parádés humorából és kivételes emberismeretéből. A Medve és a Leánykérés című egyfelvonásosak Szőcs Artur rendezésében kapnak új, különleges fénytörést: az Aranytíz rendezvényterme megtelik szobanövényekkel, melyek közt bukolikus hangulatú szerelembeesések, pajkos zsörtölődések zajlanak. Az újrafelfedezés lehetősége e két színdarab kapcsán, hogy Csehovnak isteni humora volt, melyet önfeledten használt. Az alkotók értő figyelemmel, de imponáló bátorsággal nyúltak a két műhöz: a kereteket nem feszítve, ugyanakkor hatásos gesztusrendszerrel élve, a fizikai színházat lepipáló civakodási jeleneteket létrehozva aknázták ki a két fiatal színész jellemábrázolási képességeit. 

A Medvében Bata Éva özvegyasszonya sírógörccsel nyitja az előadást, olyan lelkiállapotot mutatva, amibe még tragédiák csúcspontján megérkezni is figyelemreméltó színészi teljesítmény. Dacos, kérges lénye mögött olthatatlan szeretethiány feszül, amit Rusznák András makacs földbirtokosa önmagát is meglepő nyíltszívűséggel csalogat elő. A két alak közti vibrálás folytán talán ez az egyik legszebb, méltatlanul kevéssé ismert szerelmes jelenete az orosz drámairodalomnak.

A Leánykérés különleges jellem- és helyzetkomikuma, az önbecsülés és annak viccet szülő hiánya, a „még nem is vagytok házasok, de már egymás torkának estek” színházilag hatalmas tárháza mind remek alkotóelemei ennek az örömjátéknak. Rusznák András ideg- és testgyenge lánykérője „emberére talált” Bata Éva tűzrőlpattant, kérlelhetetlen hajadonjában: a pimf ügyeken (előbb egy birtokhatáron, aztán két kutyán) összevesző fiatalok konfliktusa noha beárnyékolja a közös jövőjük képét, de a veszekedésükben rejlő báj és tisztaság ezt szívderítően oldja, köszönhetően a remek színrevitelnek is.

A kisebb szerepeket Szigethy Gábor, Vértesi Ferenc és az oroszul is gyönyörűen éneklő Slárku Anett játssza.

Szőcs Artur mindenféle figyelemelterelés nélküli, színészközpontú rendezése nagyobb nézőteret is megérdemelne, de az Aranytíz családias környezetében remélhetőleg még sokáig látható. 

Mert van itt két tehetséges, pályája csúcsa felé tartó színész: harmincévesek, már nem túl fiatalok, de még „harapnak”. Sűrítik, izzítják a levegőt – már több mint nagy reménységek, kezdenek „beérni”. Figyelni kell rájuk.

Mészáros Szilárd

Criticai Lapok, 2018/03-04