Aktuális - Pável-Grósz Zoltán és C. Kis József kiállítása

Megnyitó: 2016. december 1. 19.00

Pável-Grósz Zoltán: 1968-ban születtem Budapesten. Autodidakta vagyok, nagyrészt önállóan hajóztam végig a rajz és festési stúdiumokon, és akitől lehetett, igyekeztem tanulni.
Képeim jó részével az idő kérdését vizsgálom, és ahogy haladok előre, már egyre inkább látom, nem is szükséges, hogy választ kapjak.
A sakk számomra az egyik legteljesebb művészeti nyelv. Egykoron a szigorú fekete - fehérből kiindulva, mára már sikerült a legteljesebb művészi kiteljesedést elérnem. Az utóbbi időkben a kör alakú képformával kísérletezem.

C. Kis József: 1962. augusztus 20-án született Budapesten. Főiskolai tanulmányokat 1983-tól 1985-ig folytatott. Az Iparművészeti Múzeumban több alkotása is megtekinthető. 
Munkássága jellemzéseként álljon itt Matti Salminen, finn művészettörténész néhány, 1997-ben írt sora: "A modern európai művészetnek iskolákhoz nem köthető, sajátos egyénisége C. Kis. Művészetére jellemző, hogy újra a témát emeli a középpontba, ezzel vállalva a körön kívüliség nehéz terhét. Megérteni őt annyi, mint megérteni e rohanó világban a pillanat nagyszerű megismételhetetlenségét.