GELLÉRT 100 VISSZATEKINTÉS

Dr. Gellért Géza emlékkiállítása
az Ikarosz Művészeti Alapítvány szervezésében

Megnyitó: 2023. május 20. 15.00
Köszöntőt mond: Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere
A kiállítást megnyitja: Eifert János, Balogh Rudolf-díjas fotóművész
Közreműködik a Caprice Quartet női vonósnégyes 

A hazánkban és nemzetközileg is elismert fotóművész 1923. május 20-án született Békéscsabán.
A békéscsabai Evangélikus Gimnáziumban érettségizett 1941-ben.
Az egyetemet Budapesten végezte az ELTE jogi karán. A doktorátus megszerzése után ügyvédi jogtanácsosi szakvizsgát tett.
Dolgozott a Magyar Postán Békéscsabán, Budapesten a Távbeszélő Igazgatóságon és a Fővárosi Illetményhivatalban.
A hivatali teendői, a jogi munka végzése mellett állandóan foglalkozott fényképezéssel.
Érdeklődése diákkorában kezdődött. A nyári vakációkat a békéscsabai Mirál Fotóban töltötte, ahol a fényképezés szakmai ismereteit sajátította el. A művészi fejlődéshez hozzájárult az is, hogy Békéscsabán sok jeles fotográfus működött. A fotóéletről, valamint az első sikereiről A művelődés évszázadai Békéscsabán(Békéscsaba megyei jogú város kiadása, 1998) című könyv is beszámol a Sas Ervin: Fotográfusok és mozisok című fejezetben. 
1940-től rendszeresen részt vett országos és nemzetközi fotóművészeti kiállításokon. 
Számos hazai és külföldi emlékplakett (Charleroi 1949, Itália 1956, Melburne 1959. Modena 1960, Adelaide 1961) oklevél (Portugália 1944, Gent 1950, Bruxelles 1951, HonorMember of Charleroi 1951, Berne 1957, Trento 1957, Brislane 1957, Bordeaux 1958), serleg, ajándéktárgy, pénzjutalom igazolja a részvétel sikerességét.
Fotói jelentek meg újságokban, albumokban, hazai és külföldi katalógusokban.
1957-ben megkapta a FIAP (AFIAP) Bern nemzetközi kitüntetést.
Alapító tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének (1957), tagja a Magyar Fotográfiai Egyesületnek (1950), a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (1978), a Belvárosi Művészek Szövetségének (2000).

Önálló kiállításai:
1999 Emlékeim, Békés Megyei Könyvtár, Békéscsaba
2000 Vintage Galéria, Budapest
2000 Erdélyi emlékek Aranytíz Ifjúsági Centrum, Budapest
2001 Vigadó Galéria, Budapest

A fotóművészet terén kifejtett munkásságáért, a lakóhely elismeréseként a Belváros- Lipótváros Önkormányzattól 2001. március 15-én Pro Civibus díjat kapott.

A kiállítás 2023. június 11-ig tekinthető meg.