KISLEMEZ

Közreműködés a szerkesztésben

·Táncház -- Méhkeréki román táncok. SEP28027, Hungaroton, Budapest, 1975

NAGYLEMEZ

Lemez szerkesztés

·Észak-mezőségi magyar népzene I-IV. SLPX18107-9, Gyűjtötte: Kallós Zoltán, Martin György. Hungaroton, Budapest, 1985

·Bonchida -- Válaszút. SLPX18107

·Búza. SLPX18108

·Ördöngösfüzes. SLPX18109

·Magyarszovát. SLPX18111

·Kalotaszeg magyar népzenéje -- Nádasmente I. Méra. LPX18150-51, Gyűjtötte: Kallós Zoltán és Martin György, Hungaroton, Budapest, 1990 (Éri Péterrel közösen)

Közreműködés a lemez szerkesztésében

·Magyar népzenei antológia. SLPX19112-6, Hungaroton, Budapest, 1985

Szakértés

·Gyimesi népzene -- Halmágyi Mihály. SLPX18145, Hungaroton, Budapest, 1988

TELEVÍZIÓS MŰSOROK

Zenei rendezés, szerkesztés(Szomjas Györggyel és Rosta Katalinnal közösen)

·Népzenei magazin.Magyar Televízió; 1991-től havonta jelentkező műsor és több ún. különkiadás

·Táncház (népzenei magazin). Duna Televízió; 1994-től havonta jelentkező műsor

FILMEK

Sorozat szerkesztése és zenei rendezés

A"Muzsikusportrék"c. sorozat filmjei, rendező: Szomjas György

·A szívben még megvan. Zerkula János prímás, Gyimesközéplok. 1994

·Rabja vagyok az életnek. Maneszes Márton prímás, énekes, Magyarszovát. 1994

·Pista bácsi, dudáljon kend! Pál István juhász - dudás, furulyás, Tereske. 1995

·Magyarország szélin. Jánó Anna énekes, Lészped. 1996

·Hej, Kisandrás!Gergely András énekes, Türe.1997

·Neti Sanyi. Fodor Sámuel prímás, Kisbács. 2000

·Megyek az utcán lefelé. Szántó Ferenc prímás, furulyás, énekes, Magyarbece. 2001

·A szászcsávási banda. Jámbor István prímás és zenekara, Szászcsávás. 2001

·Járd ki Zsiga! Karsai Zsigmond énekes, táncos, Lőrincréve. 2001

Zenei rendezés és közreműködés

·Mulatság (Téka táncháztábor, Nagykálló).Rendező: Szomjas György,1988

Zenei rendezés

·Szabad a tánc (Táncháztalálkozó, Budapest). Rendező: Szomjas György, 1989

Szakértés és közreműködés

·Beyond the Forest (Erdély és a táncházmozgalom).Rendező: Rónay Eszter (London),1990

Szakértés

·Balladák filmje. Kallós Zoltán nyomában, I. rész 1983-1989. Rendező: Gulyás Gyula és Gulyás János, 1989

·Széki lassú. Rendező: Gulyás Gyula és Gulyás János, 1990

Díjak, kitüntetések:
1973: A Népművészet Ifjú Mestere
1975: A Szocialista Kultúráért
1975: SZOT Díj (Sebő Ferenccel megosztva)
1985: Állami Díj (Sebő Ferenccel és Tímár Sándorral megosztva)
1989: Magyar Művészetért Díj
1998: A Planetáris Tudat Díja (Sebő Ferenccel és Tímár Sándorral megosztva)
1998: Magyar Örökség Díj
1999: Gyula Város Díszpolgára
1999: Budapestért Díj (Sebő Ferenccel megosztva)
2006: Bartók Béla Emlékdíj
2012: Príma Díj
2012: A Népművészet Mestere
2013: Széchenyi-díj

Tagságok:
Amatőr Néptáncosok Országos Tanácsa Zenei Szekciója
Táncházi Kamara – első elnök
Táncház Egyesület – elnökségi tag
Magyar Zenei Tanács – alapító tag, majd rendkívüli egyéni tag,
Magyar UNESCO Bizottság Kulturális Albizottsága,
Kossuth- és Széchenyi-díj, Zene- és Táncművészeti Albizottság
Liszt Ferenc-díj és Erkel Ferenc-díj kuratóriuma
Magyar Művészeti Akadémia levelező, majd rendes tagja

Halmos Béla halálára
(2013. július 19. éjjel 1 órakor)

Azt ígérte, hogy a hét végén hazajön Kárpátukrajnából és hétfőn leutazik hozzám, ide a Balaton-felvidékre, egy pár napra. Megmásszuk majd a Szent György-hegyet is! (Több évtizedes hagyomány, hogy egy évben egyszer, május táján a Kalamajka zenekar és baráti köre, - no meg persze a gyerekeink -, felmegyünk a hegyre, körülnézünk, aztán a hegy oldalában egy jót borozunk, meg muzsikálunk.) Most már ugyan július van, a zenekar fele is meghalt az elmúlt években, a barátok közül is sokan elmaradtak, a gyerekek pedig megnőttek és szétszéledtek, de azért mi ketten is jól elvagyunk egymással. Szóval lejövünk majd ketten a hegyről, aztán leülünk a diófa alá iszogatni. Megbeszéljük, hogy megy a sorunk, mi a helyzet a táncház-mozgalomban, lesz-e a Kalamajka-emlékzenekarnak nosztalgia-táncháza az idén is, hány fellépése lesz neki a Sebő-együttessel, nekem a BorFolk zenekarral. (Béla ilyenkor mindig előkapja a noteszét és kiderül, hogy neki már decemberig tele van a naptára programokkal: Sebő-együttes, Zeneakadémia, Pécsi Tudományegyetem, néprajzi filmklub, Hagyományok Háza, Művészeti Akadémia, meg az ország számtalan kistelepülése…- Szóval csoda, hogy össze lehet hozni ezt a néhány együtt töltött napot!)

Tényleg össze lehet hozni? Várom a telefonját vasárnap délután, hogy mikor érkezik, aztán hétfőn is. – Semmi! – Üzenetrögzítőjén naponta hagyok neki üzenetet. – Nem hív vissza, pedig Béla pontos és udvarias ember, mindig vissza szokott hívni. Már lemondtam róla. Közös barátunk szerint, aki még a hét végén beszélt vele, hirtelen sok dolga akadt, hivatalos, családi, meg egyéb, azt kell intéznie.

Jön a telefon: Béla meghalt! Nem akarom elhinni. Háromszor is visszakérdezek. Meghalt. – És most már szégyellem magamat, hogy bosszankodtam az elmaradt visszahíváson. Huszonhárom évi barátság és együtt muzsikálás után itt állok egy nagy ürességben, mert most már mi ketten soha nem tudjuk megbeszélni azokat a dolgokat, amiket hetek óta halogattunk, soha nem megyünk fel együtt a Szent György-hegyre, soha nem fogunk a táncrend muzsikálása közben a hegedűvel és a bőgőszólammal válaszolgatni egymásnak. És itt állunk mi mindannyian, akiknek hiányozni fog Béla ízes hegedülése, a jól megkomponált táncrendjei, hosszú, de találó történetei és anekdotázásai, meg az is, hogy mindig lehetett hozzá fordulni szakmai tanácsért, hiszen negyvenegy éve ő indult el a forrás mellől, sőt mára ő lett az egyik forrás.

Próbálok elaludni, de csak a félálomig jutok. Szövegfoszlányok, dallamtöredékek kavarognak bennem…

Húzzad Béla! Mért szakadt el a húrod?
Azt ígérted, hogy majd sokáig húzod.
Húztad mindig, olyan szépen, kedvesen,
Hogy a babám mindhalálig szeressen.

Húzzad Béla! Mért szakadt el a húrod?
Azt ígérted, hogy majd örökké húzod.
Húztad eddig apánk-anyánk örökét,
Húzd el most a magunk búját-örömét!

Húzd rá Béla! Húzd rá Árus! Húzd nekünk!
Úgy húzzátok, szakadjon meg a szívünk:
„Nincsen csillag, mert lehullott a földre,
Nincsen csillag, mert kialudt örökre.”

Petrovits Tamás és Döf (Dövényi Péter) után most Bélával bővült a mennyei Kalamajka zenekar. Be ne töltsétek a bőgős helyét, amíg én is meg nem érkezem!

Ánti (Nagymarosy András)

Meghalt az első táncházas prímás, Halmos Béla
Kiss Eszter Veronika nekrológja
Magyar Nemzet, 2013. július 19.

Életének hatvannyolcadik évében elhunyt Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész, a táncházmozgalom egyik elindítója. Többek között neki köszönhető az is, hogy a magyar táncházmozgalom az autentikus népi örökségből táplálkozott: nem alkalmi feldolgozásokra, egyszerűsített, divatos-népies számokra épült, hanem tudományos kutatómunkára, valahogy úgy, ahogy Bartók és Kodály is gondolkodott.
Halmos Béla olyan legendaként élt közöttünk, akiből kevés van a világon. Sebő Ferenccel olyan történelmi tettet hajtottak végre a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején, amelynek hatása egyre jobban érződik, és reményeink szerint évszázadokon át fennmarad: elindították a falvakban akkor már szinte haldokló népzenét a városi fiatalság körében népszerűsítő táncházmozgalmat, annak is a zenei vonalát, meghatározva a népzenei előadások alapvető követelményét, az autentikus előadásmódot.1969-ben a Röpülj, páván még gitárral próbálkoztak, s ebben kétségkívül nagy szerepe volt a beatzene népszerűségének és az Illés együttes népzene által inspirált számainak.
Az, hogy az első gitáros-énekes, majd az első hegedűs-kontrás próbálkozásaik mennyire nem voltak hiábavalóak, ma a Zeneakadémián virágzó népzenei tanszék bizonyítja: tizennyolc éves fiatalok az idősebb generációt megszégyenítő hitelességgel tolmácsolják magyar vidékek tucatjainak muzsikáját. Halmos Béla, az első táncházas prímás nélkül ma egyikük sem lenne sehol sem. Annál is inkább, mivel elsőként kezdte el a népzeneoktatást hallás alapon, a stílusbeli elemekre fontos hangsúlyt helyezve. A hőskorszak prímásainak többsége tanult is tőle. A legfontosabb üzenet, amit az életművével átmentett, az az autentikus előadás prioritása és alapvető ismerete volt, így a magyar táncházmozgalom nem alkalmi feldolgozásokra, egyszerűsített, divatos-népies számokra épült, hanem tudományos kutatómunkára, valahogy úgy, ahogy Bartók és Kodály is gondolkodott. Halmos Béla, aki építészmérnökként kezdte, így vált az évek, évtizedek során amatőr népzenekutatóból a zenetudomány kandidátusává. Hasonló jelentőségű ilyen irányú munkássága – akárcsak Sebő Ferencnek –, mint amit Martin György hagyott ránk a néptánckutatás területén.
Népzenekutatóként is sokat köszönhetünk neki, ahogy a Bartók Táncegyüttes fénykorának zenekarvezetőjeként is, hiszen ez volt az a fórum, ahol a táncház elindult, kialakult. A Kalamajka prímásaként is ezt folytatta: egykori legendás Molnár utcai táncházaikban sokat formálódott, csiszolódott a táncházas modell. Sok zenei, táncbeli összeállítás, sorrend – vagyis hogy székivel kezdődik, és éjfélkor a mezőségivel zárul – vált etalonná és általános szokássá sok más táncházban, mulatságban.
A gyűjtésekre is nagy hangsúlyt helyezett, példát mutatott, és a Kalamajka-táncházakba rendszeresen utaztattak erdélyi muzsikusokat, énekeseket, akiktől azok is tanulhattak, akiknek anyagi vagy egyéb okokból nehezebb volt a „terepre jutás”, az erdélyi helyszíni gyűjtés. Mindez olyan nagy misszió volt abban a korban, amikor minden ilyen jellegű tevékenységet szúrós szemekkel szemlélt a magyar és a román állam, hogy a mai fiatalság, amelynek az elődök munkája nyomán már főképp csak a szórakozás és a zene öröme maradt örökül, el sem tudja képzelni. Pedig Halmos Béla a népzeneoktatás megszervezésében is oroszlánrészt vállalt, így a fiatalok neki is köszönhetik, hogy ma egy virágzó, működő és sok nyugati ország által irigyelt népzene-oktatási rendszerünk van az alapfoktól a zeneakadémiai master-képzésig.
Halmos Béla munkásságát minden korban számos díjjal jutalmazták, a Széchenyi-díjat idén márciusban kapta meg. Akármely díj is kevés azonban, hogy elmondja értékét annak a munkának, amivel megalapozta a táncházmozgalom máig növekvő sikerét, elismertségét és az ebből fakadó tudományos kutatómunka eredményét. Ha Sebővel ők akkor nem szeretnek bele a népzenébe, és nem érzik meg a jelentőségét, akkor bizony sok dallam, sok falusi hagyományőrző muzsikus emléke marad az enyészeté. Ugyanakkor mint embert is el kell ismernünk: támogatta, segítette a fiatalokat, figyelemmel kísérte fejlődésüket, pályájukat, tanácsokkal látta el őket – e sorok íróját is. A Zeneakadémián is tanított, tudását sokakkal osztotta meg.
Ahogy haladunk előre az időben, egyre több prímás muzsikál már az égi zenekarban, Halmos Béla most Hozzájuk csatlakozott.

Halmos Béla pályaképe
Halmos Béla 1970-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, 1970 és 1972 között, illetve 1979-től 1982-ig a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet városrendező építészmérnökeként gyakorolta is eredeti szakmáját, de már 1969-ben nagy sikert aratott zenésztársával, Sebő Ferenccel a Magyar Televízió Röpülj, páva című műsorában. 1969-től 1974-ig a Sebő–Halmos duó, 1974-től 1979-ig a Sebő Együttes tagja volt. 1972 és 1979 között a Bartók Táncegyüttes zenekarvezetője, 1972–73-ban a 25. Színház tagja volt.

1976-tól oktatta a táncházi zenét, 1972-től foglalkozott népzenegyűjtéssel és –kutatással.
Nagyon sokat köszönhet a tudomány Halmos Bélának táncházzal kapcsolatos és népzenei kutatásaiért – nyilatkozta Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója. Már a negyedik nemzedék folytatja azt, amit elkezdtünk, és amiről elmondható: mára felépült – mondta Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész művésztársáról, akivel részt vett a táncházmozgalom elindításában.

Így emlékeznek a pályatársak
(Magyar Nemzet, 2013. július 19.)

„Nagyon sokat köszönhet a tudomány Halmos Bélának táncházzal kapcsolatos és népzenei kutatásaiért. Engem a táncházmozgalom létrehozásában Novák Ferenc, Sebő Ferenc és Halmos mellett nagy szerepet játszó Martin György temetésére 1983-ban még nem engedtek ki Erdélyből. Áttelepülésemkor Halmos beültetett a Trabantjába és elvitt Martin sírjához. A közvetlensége tette őt egy idő után határon belül és kívül sokak »Béla bácsijává«.”
(Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója)

„Számtalanszor megfordultunk itt (Erdélyben – a szerk.) együtt gyűjtőként és előadóként egyaránt, olyan ez most, mintha az életem egyik részét veszítettem volna el. Vigaszt jelent, hogy mindegyikünknek lett saját zenekara, azoknak is társai. Fiatalokkal vettük magunkat körül a Bem rakparti klubunkban, így már a negyedik nemzedék folytatja azt, amit elkezdtünk, és amiről elmondható: mára felépült.”
(Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző)

„Halmos Béla Sebő Ferenccel együtt nemcsak az UNESCO szellemi örökség listájára 2011-ben felkerült táncházmozgalom zenei elindítója, hanem később is az egyik legfontosabb oszlopa volt. Béla csupaszív ember volt. A szó nemes értelmében vett mozgalmár, mindig azt nézte, ami összeköt és nem azt, ami elválaszt”
(Jávorszky Béla Szilárd, A magyar folk története című könyv szerzője)

„Rajongva néztem a Röpülj páva című tévéműsorban, és kiderült, hogy abba a házba udvarolt és nősült, ahol mi laktunk. Szinte naponta találkoztam vele, tőle kaptam az első eredeti népzenei felvételeket, például Lajtha László Széki gyűjtéseit. Kamasz koromban mindenhová mentem, ahol ő és Sebő muzsikált. Később kollégák lettünk, mindig, az elmúlt napokig gondja volt rám. Azt hiszem, ez a zenélésből is következett, ő tényleg kíváncsi volt az emberekre. Erkölcsi példaképemnek tekintem.”
(Sebestyén Márta, Kossuth-díjas népdalénekes)

„Közszeretetnek örvendett, nehéz múlt időben beszélni róla. Érdekes, hogy nemrég felidézte: Sebő Ferenccel még a mozgalom létrejötte előtt jártak Japánban, most az év első felében visszatért a Téka Együttes két tagjával a szigetországba. »Összeért a pályám«, mondta, mi pedig ellenkeztünk: rengeteg tennivalód van még!”
(Berán István, a Folkmagazin szerkesztője)

VIDEÓK