"Kis Imréné vagyok, 1951-ben születtem Budapesten. 
Visszatekintve életutamra, apai ágon felmenőim debreceni származásúak voltak, ennek köszönhetően szüleim már az 1956-os forradalom kirobbanása előtt vidékre költöztek. Debrecentől mintegy 20 km-re fekvő kistelepülésre, Hosszúpályiba. Bátran mondhatom, hogy itt kezdődött a gyermekkorom. Itt kezdtem és itt fejeztem be az általános iskolai éveket, ide kötött és köt ma is az a bizonyos nagybetűs családfa. Férjem, Kis Imre, tősgyökeres hosszúpályi lakos volt. Itt neveltük szeretett gyermekeinket, unokáinkat. Itt suhantak gyors ütemben tarkaságukkal a munkától dús évtizedek, míg végül a nyugdíjas évek is kezet foghattak velem. Körzeti ápolónőként volt szerencsém megtapasztalni, milyen sok és szépséges kincs lapul egy-egy idősebb család otthonában. Mindig csodáltam szüleim, nagyszüleim kézimunkáit, hímzéseit, a saját kezük által született szőtteseket, miközben titokban hallgattam a család férfi tagjai által felidézett, a háborúban és a fogságokban töltött hetek, hónapok nehézségeiről, túlélési lehetőségeiről szóló eseményekről beszélgetéseket. Ma is erősen élnek bennem ezek a kedves, de elődeink nehéz sorsát idéző gyerekkori emlékek. Sokszor tűnődtem, hogyan lehetne mind ezt megörökíteni, látványossá, szemléltetővé tenni, leírni, megfesteni, kivarrni, megfaragni?

A merésznek tűnő vágyálmom az évtizedek múlásával végül döntésre kényszerített, és 2011-ben sikerült egy kis létszámú csoportot összehozni, amely ma is Életfa Művészeti Egyesület név alatt van bejegyezve.  A cél megmutatni az örökölt, múltat idéző rejtett kincseket, értékeket, feltárni, azokat felújítani és közönség elé tárni. Legyen az népzene, népi hangszer, hímzések, horgolások, festészet, szobrászat, irodalom; szakrális vagy világi téma. Mindez képviselte is ténykedésünket, de a gobelin varrás lett a vezérfonalunk. Ennek a merésznek tűnő álmomnak köszönhetően sikerült a településünk örökölt, de ma is működő, illetve a társadalmi helyzet fejlődésével élve, az újonnan épült közintézményeket gobelin képekben megörökíteni. Ezt sikerült megvalósítani, mely a „Hosszúpályi gobelinképekben” (21 alkotás) állandó kiállítás keretén belül megtekinthető a Zichy gróf által építet kastélyban, mely ma művelődési központ és könyvtár. Ez az egyedül álló gobelin képsor bekerült a helyi és a Hajdú-Bihar vármegyei értéktárba is, „de a kő megmarad” címen. Több alkalommal volt csoportos és egyéni kiállításunk, Budapesten más-más kerületeiben, Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Nagycenken, Eleken, Mohorán. Szem előtt tartva a csoport megmaradását, összetartását, saját részemre nem szerveztem egyéni kiállítást, mindössze egyet.  2021-ben, szűk körű családi gondok változtatásra kényszerítettek, és lemondtam az egyesületi tisztségről. Szeretett férjem 2022-ben elhunyt, ekkor a magány zárkájába zuhantam. Családtagjaim, ismerőseim támogató, bíztató szavai segítettek, hogy próbáljak ismét talpra állni. Így jutottam oda, hogy kezdek vissza térni arra az útra, melyen egykor elindultam. Egyéni bemutatkozásra a saját alkotásaim révén, melyek elődeinkre, magyarságunkra emlékeztetnek. Remélem, az alkotásaim is ezeket a gondolatokat igazolják, alátámasztják."